két gondolatfoszlány

(.) Ordas.

Bércek. A bányász hajába mar.

Térdel, kését feni. Bajban Ő a

Mária kezét csókolná, ki meg

örömében Dunát fakaszt a

combjai közűl. Nem nőtt

még fel. Álomkutatónak

szánták, kérdezett folyton.

Odúból bújt elő, kinyújtózkodott

mielőtt ment volna tovább.

Tudatalatt. Egész nap. Jelek.

Asszonya mérget kortyolt.

Babusgatta. Eltelt vele.

A gondolat mélyére nem

hatolt. Káröröm. Míg

véget nem ér. Ássa már

két jóbarát számára a

magasság talapjait,

megvetett Démonát.

(.) Zsámoj

A kakas a tyúkkal dalol.

Ebédelnek. Hogy kéred a

molyt babám? Mondta a tyúk

és hétrédt széledt. Ekkor a

kakas tüdejébe hirtelen

levegőt szívott. Egy pillanatra

úgy érezte, a képek mögé lát -

ez a gondolat valahol beljebb

siklott és helyét egy magasabb

dimenzió ihlette impulzus vette

át. A képek jelentőségüket

vesztve apró pillangókként

röppentek szerte az univerzumban.

Csodálatos. Jelemezhetetlen.

A szavak vérként áramoltak.

Az érzések ajtókként tárultak a

messziről érkezett utazó előtt.

harmadik

Bőséges idő

Teremtés markolja kezdetek szülöttjét,

Behemót lakik kérges templomok ajtaján,

Táskás szemekkel a halál,

Német virágok ültek babám ajkán.

Solton aludtam, holnap Fehérváron leszek,

Ne higyjétek, hogy kenyeremet

A tarisznyás asztaláról ettem el én.

Horgonyzott fészek - nemes, igaz tél.

Hogyha, most, a mában, egyszerre -

Évszázadokkal ezelőtt a világűrben

Sétapálcával és anélkül a hiábavaló

egyazon darabokra hullik.

második

Vélekedés

Játszottam - gyermekként szaladgáltam

nem is sejtve az áldozatot, ki ott

keringett hónapok óta a szobánkban.

Aztán a dobozban lapított.

Beesett arccal vártam a holnapot:

- Mikor érkezik? Kérdezted te is,

s a hajnal küszöbén kis tokba

rejtetted könnyeid.

Fölázott a fáradt bokor.

Iszap lepi el szerte-ringó tagjait -

néhány hét és letérdepel.

Rúg, versre jár ballal -

sok az, mit a rétegek közt elveszett

képek üzennek.

első

(1)

Elmémen eluralkodik a káosz.

Tévelygés, ködös világ -

sejtjeimben érzem a belső

valóságot.

(2)

A szavak ereje a tegnappal vet vállt vállnak.

Huncut kölykei zavart valót vártak.

Karjaik tárják, ordítanak rettegve, némán -

felverik az öntudatlan Holdat.

(3)

Majmok, majmok: az emberrel gyermeket

nemzett a rémálmából riadt Krisztus.

Keresztjét hárman segítik,

a negyediket szakadt torka

röhögése fojtogatja.